Hiába vagyok még fiatal, sokszor voltam már úgy vele, hogy a szlovák és a magyar politikai közélet sikeresen megmutatta a legsötétebb oldalát. A tegnapi választások alkalmával azonban óriásit csalódtam: a politikusainkban, a közösségemben, jómagamban. Az alábbi sorokkal nem célom sem igazságot szolgáltatni, sem általánosítani, vagy állást foglalni valakinek a pártján, csak remélni tudom, hogy nem gerjesztek vele újabb konfliktusokat.
(Forrás: lifeunderground.blog.cz)
Hol is kezdjem? Nincs is annál elszomorítóbb, amikor egy nemzet az összefogás helyett a széthúzást választja - legyünk őszinték, nálunk ez már lassan "hungarikummá" válik. A mostani választások alkalmával is sikerült az MKP és a Most-Híd közötti ellentéteket olyan szinten elmélyíteni, hogy annak beláthatatlan következményei lettek:Az MKP a parlamenten kívül rekedt, a másik pártból pedig mindössze 7! magyar nemzetiségű képviselő jutott be a törvényhozásba, a déli járásokban tapasztalható, országos átlaghoz viszonyítva alacsony választási részvétel pedig láthatóan megrendítette az emberek bizalmát, közösségünk pedig romokban hever. Köszönjük ezt meg a politikusainknak, valamint azoknak a médiumoknak, akik az összetartás erősítése helyett az árokásást választották. És köszönjük meg magunknak, hogy asszisztáltunk ehhez...
Azt kell, hogy mondjam, hogy a választási eredmények a szlovák-magyar kapcsolatokra is hatással lesznek a jövőben. A magyarokról alkotott kép rengeteg szlovák ember fejében soha nem volt pozitív. A sok elemében közös kultúránk és tetteink helyett általában a konfliktusainkra emlékeznek, sokszor "betolakodókként" tekintenek ránk a saját hazánkban. Mindig is reméltem, hogy a rendszerváltás után felnövő nemzedék már másképp látja majd a dolgokat, azonban tegnap hatalmasat kellett csalódnom: A 18-21 éves korosztály körében az a Marián Kotleba az egyik legnépszerűbb politikus, aki nyíltan fasiszta nézeteivel és megnyilvánulásaival borzolja a kedélyeket. És láss csodát,tegnaptól ők Szlovákia ötödik legnépszerűbb pártja. ( Persze ott van még a Szlovák Nemzeti Párt is, de őket már ugye "megszokhattuk"). A romák különleges "megnevelése", a politikai elit megtisztítása, az EU-ból és NATO-ból való kilépés lehetősége persze nagyon hangzatos üzenetek, primitív és elképzelhetetlen tartalommal, melyek viszont könnyen befogadásra találnak.
( A Tátrától a Dunáig csak szlovákul! - Választási plakát, 2012. Forrás: aktuality.sk )
Hiszem azonban, hogy másképp is meg lehet próbálni a lehetetlent, valahogy felkarolni a mélyszegénységben élőket és az európai szellemiséggel összhangban segíteni lehet rajtuk. Hagyjuk is, most térjünk is vissza hozzánk: most sokkal aktuálisabb téma persze a migránskérdés, valamint az ország legnagyobb gondjai, azonban borítékolható - előbb, vagy utóbb újra előkerül a szlovákiai magyarság, mint probléma és megkezdődik a felesleges feszültség szítása. Emlékszünk még? Malina Hedvig, nyelvtörvény, iskolabezárás, állampolgárság elvesztése, és még sorolhatnám... A minap olvastam a kassai születésű Gazdag József író, újságíró Magyar Nemzetben megjelent bejegyzését:
(vonat)
Érsekújvár–Pozsony járat. A fülkében rajtam kívül ketten ülnek, két egyetemista: joghallgató lány, közgázos fiú.
A fiú azt mondja, ő már eldöntötte, a Szlovák Nemzeti Pártra fog szavazni.
– Aha, de miért? – kérdezi unottan a lány, műkörmét babrálva. A fiú vállat von.
– Nem is tudom. Az utóbbi időben egyre aktívabbak a magyarok mifelénk. Bálokat rendeznek meg ilyesmi. Nem szeretem őket. Se a magyarokat, se a cigányokat.
A lány felnéz.
– Pfuj – mondja utálkozva –, ki nem állhatom a mocskos cigókat, kemencébe velük!
Legközelebb, gondolom, mi jövünk.
Nem tudok ezen sajnos túllépni. Sajnálom, hogy valaki ezer év együttélés után is betolakodóként tekint ránk, az ellenséget látja bennünk.Magyar ember vagyok, leszek, voltam. Szerintem nem nagy kérés,hogy a szülőföldemen használhassam az anyanyelvemet, gazdagítsam a kultúránkat és békében éljek a saját közösségemben. Azonban ez a nemzeti büszkeség nem jelenti azt, hogy valakit bármikor is megvessek és elítéljek pusztán a nemzetisége, származása miatt. Valahol mélyen őszintén remélem, hogy a szlovák emberek fejében is megváltozik a kisebbségekről alkotott kép, hogy elhiggyük, egymás megvetése sehova sem vezet.
A legboldogabb viszont akkor lennék, ha a saját közösségünk végre rájönne, hogy az összetartás és egymás megbecsülése nélkül sokkal gyengébbek vagyunk.
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?
Ady Endre
